Gál Péter elmondta: a pálinkastratégiát az FM a köztestületté alakult Pálinka Nemzeti Tanáccsal (PNT) közösen kívánja kidolgozni. Ennek egyik fontos eleme lesz, hogy a magyar pálinka nemzetközi ismertségét, piaci versenyképességét, exportlehetőségeit növeljék. A helyettes államtitkár emlékeztetett: a magyar pálinkakiválóságokat minden évben az országkóstolón választja ki egy szakértőkből álló bírálóbizottság. A pálinkafőzők itt visszacsatolást kapnak az általuk előállított párlatok minőségéről. Ez a minőség folyamatosan javul - mondta. 

Hozzáfűzte: a pálinkakiválóságok leírását kötetbe rendezve jelentetik meg, ami nemcsak a tájékozódást segíti, hanem a pálinka szakmai nyelv fejlesztését is. Ismertetése szerint az idén a megmérettetésre mintegy félszáz kereskedelmi főzde 327 tétellel nevezett. A bírálóbizottság a tavalyi 107-tel szemben 172 tételt minősített pálinkakiválóságnak Magyarországon.

Szokolics Ákos, a Pálinka Céh egyesület elnöke arról beszélt, a Pálinka Céh célja, hogy hozzájáruljon a magyar pálinkakultúra fejlesztéséhez, piacképességének javításához. Az elnök újságírói kérdésre azt mondta, legalább százmilliárd forintra lenne szüksége az ágazatnak, hogy a nemzetközi mezőnyben is versenyképessé váljon a magyar pálinka.

A külföldi piacokon való helytállás az egyesület elnökségi tagja, Panyik Gáborné szerint sem képzelhető el állami segítség nélkül. A szakma Panyik Gábornénak köszönheti a magyarországi pálinkamester-képzés kidolgozását, jelenleg is ő a szakmai vezetője az 2012 óta működő rendszernek.

A zsűri Magyarország idei legjobb pálinkájának címét az Árpád és Vadász Pálinkák - Kisrét Manufaktúra Kft. prémium piros vilmoskörte pálinkájának ítélte. A legeredményesebb pálinkafőzdének járó elismerést ugyanez a cég kapta. A kft. tagja a Pálinka Céh Egyesületnek.